“1. Én mindig az a fajta ember voltam, aki mindig tudta biztosan mit, miért és hogyan érez. Ez elmúlt. Már magam sem tudom mit érzek.És ha én nem tudom, akkor hogyan várhatnám el, hogy valaki más segítsen rajtam; hogy valaki megmentsen saját magamtól?”
Az is a depresszió velejárója, hogy kissé összezilálja az időt. Hirtelen az összes napod egybemosódik. Egy végtelen, fojtogató húrok lesz. Próbálod felidézni a dolgokat, amik boldoggá tettek. De lassacskán az agyad kitörli az összes örömteli emléked. És végül csak arra tudsz gondolni, hogy az élet mindig is ilyen volt, és ilyen is marad.
